Baji Balázs elmondta azt is, hogy idén változtattak a felkészülésén, a korábbi évek visszafogottabb versenyprogramja után most sokkal több versenyt vállal.
Milák Kristóf korosztályos világcsúccsal nyerte a 200 méteres pillangó döntőjét az izraeli Netanyában zajló junior úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Csütörtöktől angol és magyar nyelvű forródrót működik a július 14-én kezdődő magyarországi vizes világbajnokság végéig.
Késely Ajna második és harmadik aranyát is megszerezte az izraeli Netanyában zajló junior úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Magyar éremesőt hozott a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapja: a felnőtt mezőnyben két arany- és három ezüst-, az utánpótlás korosztályban pedig négy arany- és három ezüstérem a mérleg.
Szerkesztőség
2017.06.29.
A pillanat, amikor először nézel szembe a túlparttal, és tudatosul benned, hogy milyen kemény meló választ el a célodtól. Így indul a Balaton-átúszás. És hogyan végződik? 5200 méterrel arrébb izomlázzal, napégéssel vagy szétázott ujjakkal intesz búcsút a hullámoknak, és olyan büszkeség lesz úrrá rajtad, amiért minden megérte.
Kovács Ági úszó legenda a kihívás minden fázisát jól ismeri. Mire gondolj a legnehezebb pillanatokban, amikor a tested már feladná? Hogyan juthatsz túl a holtponton? Ezzel a motivációval te is bírni fogod!
Roger Federer, a torna rekordbajnoka a legesélyesebb a wimbledoni férfi torna megnyerésére, legalábbis a fogadóirodák szerint. A salakszezont kihagyó svájci zseni legnagyobb ellenfelével, Rafa Nadallal csak a döntőben találkozhat.
A magyar sprinter az utóbbi időben megállíthatatlan, sorra dönti meg az önmaga felállított országos csúcsokat 110 gáton.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség bejelentése szerint pozitív lett Andre Carodoso, a Trek-Segafredo országúti kerékpárcsapat portugál versenyzőjének doppingtesztje.
A címvédő kínai Ning Cö-tao nélkül rendezik meg a férfi 100 méteres gyorsúszást a júliusi, magyarországi vizes világbajnokságon.
"Bízom benne, hogy a magyaroknak lesz a leggyorsabb a medence"
A 751 kilométeres viadalon szerdán a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 145 kilométer megtétele vár a 18 csapat 106 versenyzőjére, akik 25 országból érkeztek.