Szerkesztőség
2014.07.01.
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi első mérkőzésen a máltai Sliema Wanderers vendégeként a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. A hazaiak büntetőt rontottak és egy kapufát is rúgtak, a játék képe alapján a döntetlen a Fradira nézve hízelgő. A párharc visszavágóját jövő hét csütörtökön rendezik a Puskás Ferenc Stadionban.
Szerkesztőség
2014.07.01.
Ma este idegenben kezdi meg Európa-liga szereplését a Ferencváros, amely a 26-szoros máltai bajnok Sliema Wanderers otthonába látogat. Thomas Doll, a zöld-fehérek német szakvezetője kiemelte, jó játékot vár csapatától és szeretné kapott gól nélkül megúszni a máltai látogatást.
Szerkesztőség
2014.06.26.
A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014–2015-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza. A klub honlapja szerint ősszel még mindenképpen Sóstón játssza meccseit a Videoton. A csapat új arénája 2016 második felére készülhet el.
Szerkesztőség
2014.06.26.
Csütörtökön sem fognak unatkozni a sportkedvelők, ezen a borús barátságtalan napon is rengeteg sporteseményt lehet majd élőben figyelemmel követni a különböző televíziós csatornákon. Természetesen folytatódik a labdarúgó világbajnokság is, a csoportkör utolsó fordulójában már csak az "G" és a "H" csoportban rendeznek mérkőzéseket, ám izgalomban nem lesz hiány, hiszen többek között Portugália is az életben maradásért küzd, de a "H" jelzésű négyesben sem dőlt még el, hogy ki jut tovább Belgium mögött. A focin kívül örülhetnek a sznúker kedvelők, hiszen folytatódik a Wuxi Classic torna, de lesz ökölvívás, MotoGp, tenisz és Lóverseny is a mai programok között.
Szerkesztőség
2014.06.24.
Annak ellenére, hogy a brazíliai labdarúgó világbajnokság a magyar válogatott nélkül zajlik, játékosaink nevét azért meg lehet találni az átigazolási hírek tengerében. A két legpiacképesebb labdarúgónk, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs esetére is igaz ez a megállapítás, hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk valamit velók kapcsolatban. A legfrissebb az, hogy Dzsudzsákot Törökországba vinnék, míg Szalaitól megválna a Schalke.
Szerkesztőség
2014.06.19.
A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai a beléptetésre vonatkozó intézkedések elfogadhatatlanságára hivatkozva határozatlan ideig nem látogatják a mérkőzéseket az új stadionban.
Szerkesztőség
2014.06.17.
A német Bild információi szerint Benjamin Lauth kedden Magyarországra érkezik, hogy aláírja kétéves szerződését a Ferencváros együttesével. A német lap azt is tudni véli, hogy a korábbi ötszörös német válogatott játékos szerdán már megkezdi a közös edzéseket Thomas Doll csapatában.
Szerkesztőség
2014.06.13.
Az olasz Pietro Vierchowod irányítja a következő szezonban a bajnokságban legutóbb kilencedik helyen záró Budapest Honvéd labdarúgócsapatát. Mindezt a klub hivatalos közleményében tudatta. Vierchowod játékosként 1982-ben világbajnokságot nyert, a legnagyobb olasz klubokban szerepelt.
Szerkesztőség
2014.06.13.
A 88 éves korában elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa 2011. február 4-én, 85. születésnapja alkalmából hosszabb interjút adott az MTI-nek, amelyben többek között arról vallott, hogy csatár szeretett volna lenni.
Szerkesztőség
2014.06.13.
Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. A család tájékoztatása szerint "Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez".
Szerkesztőség
2014.06.13.
Hosszan tartó betegség után, nyolcvannyolc éves korában elhunyt az Aranycsapat legendás kapusa, a Nemzet Sportolója, Grosics Gyula. Bővebben hamarosan...
Szerkesztőség
2014.06.05.
Megszerezte első győzelmét Pintér Attila irányítása alatt a magyar labdarúgó-válogatott, amely szerdán a Puskás Ferenc Stadionban 1-0-ra legyőzte Albániát. A mérkőzés rendkívül alacsony színvonalú volt, a mieink közül maximum Dzsudzsák és Stieber tűnt ki néha, a találkozó egyetlen gólját a csereként beállt Priskin Tamás szerezte büntetőből a 82. percben.