A Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros után csütörtökön az Európa-ligában induló három magyar labdarúgócsapat is bemutatkozik a nemzetközi porondon: a bajnoki ezüstérmes Fehérvár FC és a kupagyőztes Budapest Honvéd hazai pályán, míg az OTP Bank Liga bronzérmese, a Puskás Akadémia idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdán délelőtt közölte, hogy már nem lehet belépőket venni a Mezőkövesd-Budapest Honvéd találkozóra.
Kassai Viktor 2020-ban már nem vezet mérkőzéseket, szögre akasztja a sípot az utóbbi évtized legeredményesebb magyar játékvezetője.
A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó, keddi játéknapján, így márciusban pótselejtezőre kényszerül.
Kedden Walesben lép pályára utolsó Eb-selejtezős mérkőzésén a magyar válogatott. Dzsudzsák Balázs és társai lényegében döntőt játszanak, ha nyernek, akkor Magyarország Eb-résztvevő, ha kikapnak akkor pótselejtezőt játszik. A döntetlen igazából egyik válogatottnak sem jó.
A csapatkapitány Lovrencsics Gergő annak ellenére nem számolgat a továbbjutást illetően, hogy csütörtökön a Ferencváros a vendég CSZKA Moszkvával játszott gól nélküli döntetlennel egy pontra megközelítette a második helyen álló Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga negyedik fordulójában.
Debrecenben folytatódhat a címvédő Ferencváros menetelése a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérek az elmúlt hetekben három fronton is sikeresen szerepeltek, a bajnokság mellett az Európa-ligában és a Magyar Kupában is helyt álltak, ráadásul a vesztett pontok tekintetében a legjobbak a pontvadászatban.
Kétszer már sikerült legyőznie ebben a szezonban a Ferencvárosnak a Ludogorecet, a két csapat ezúttal viszont már nem a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hanem az Európa-liga főtábláján csap össze egymással csütörtökön a Groupama Arénában.
A Ferencváros labdarúgócsapata 15 év elteltével szerepelhet ismét a második számú kontinentális kupasorozat csoportkörében: az Európa-liga csütörtöki nyitófordulójában az Espanyol vendége lesz.
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott gólszerzője szerint igazi adok-kapok mérkőzést vívtak a szlovákokkal a Groupama Arénában rendezett hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákiától, így egyrészt értékes pontokat vesztett, másrészt a harmadik helyre csúszott vissza a csoportjában Marco Rossi együttese.
A Fradit könnyen beárazta BL selejtezős ellenfele, immáron az NB-I-ben javíthat a bajnokságot címvédőként váró és a végső győzelemre is topfavoritnak tartott fővárosi alakulat.