Szerkesztőség
2014.07.16.
Hivatalossá vált, hogy Toni Kroos a Real Madridban folytatja pályafutását. A német válogatottal pár napja világbajnoki győzelemig jutó támadó középpályás a Bayern München együttesét hagyja el, a madridiak a hírek szerint 20 millió fontot fizetnek érte a bajoroknak.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Máris botrány árnyékolja be a németek világbajnoki címének ünneplését: erősen megosztja ugyanis a német közvéleményt a világbajnok labdarúgó válogatott fogadására szervezett berlini népünnepély egyik műsorszáma, amelyben a csapat hat tagja Miroslav Klose és Mario Götze vezetésével kifigurázta a döntőben legyőzött argentinokat.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Hamar megoldódott az edzőkérdés a Juventusnál. Azok után, hogy kedd este lemondott a torinói klub sikertrénere, Antonio Conte, kedd délutánra már meg is lett az utódja Massimiliano Allgeri személyében, aki korábban az az AC Milan kispadján ült.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Mindenben megegyezett egymással a spanyol bajnok Atlético Madrid és a Chelsea futballcsapata, így Filipe Luís a következő idényt már Londonban kezdi – számolt be mindkét csapat hivatalos oldala. A 28 éves brazil balhátvéd hivatalosan csak az orvosi vizsgálat után lesz a kékek játékosa.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus labdarúgó csapata hivatalosan is bejelentte, hogy Antonio Conte, a csapat vezetőedzője elhagyja a klubot. A hír először a klub Twitter oldalán jelent meg, ám később megerősítették. A pletykák szerint Conte összeveszett a vezetőséggel, ám a háttérben a pletykák szerint nem csak ez áll.
Szerkesztőség
2014.07.15.
A Liverpool labdarúgó csapata bejelentette, hogy szerződtette a Benfica szerb támadóját, Lazar Markovicot. A 20 éves játékos 20 millió fontjába került a liverpooli alakulatnak és már a negyedik játékos akit Brendan Rodgers a klubhoz csábított a nyáron. A hírek szerint a 'Pool még messze nem végzett az átigazolási piacon, a pletykák szerint Marco Reus és a belga Lukaku is érkezhet.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Több százezren ünnepelték kedden Berlinben a brazíliai világbajnokságról hazatért német labdarúgó válogatottat. A Nationalelf különleges repülővel érkezett haza és hat órán át ünnepelt a német fővárosban.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Bár még csak most ért véget az idei labdarúgó-világbajnokság Brazíliában, van, aki már a következőre gondol. Főleg a 2018-as rendező Oroszország, ahol a helyi szervezőbizottság elnöke, Alexey Sorokin magabiztosan beszélt a négy év múlva aktuális világeseményről.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Nagy valószínűséggel továbbra is Joachim Löw marad a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A friss világbajnok együttes mestere 2016-ig írt alá szerződést a szövetséggel, ám bármikor kiléphet. Löw azonbban nyilatkozatai és német lapértesülések szerint nem kíván távozni.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Szenzációs üzletre készül a Liverpool futball csapata, legalábbis szigetországi sajtóinformációk szerint. Brendan Rodgers állítólag Romelu Lukakut és Marco Reust is Liverpoolba akarja csábítani, és a két játékosért összesen 70 millió fontot sem sajnálna kiadni. Lukakuval kapcsolatban a Chelsea-vel kell megállapodnia, míg Reus esetében a Borussia Dortmundot kell meggyőznie a 'Pool menedzserének.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Lemondott Luiz Felipe Scolari a brazil labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A szakember vezetésével a Selecao magabiztosan nyerte a legutóbbi Konföderációs Kupát, ám a hazai rendezésű világbajnokságon már nem tudott hasonlóan teljesíteni. Neymarék az elődöntőig jutottak, ám a későbbi világbajnok németektől kiütéses 7-1-es vereséget szenvedtek, majd a bronzmérkőzésen Hollandia is legyőzte őket.
Szerkesztőség
2014.07.15.
Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid futballcsapata előrehaladott tárgyalásokat folytat James Rodríguezzel, az AS Monaco játékosával. A brazíliai világbajnokságon berobbant kolumbiai támadóval állítólag már meg is egyeztek a királyiak, akiért kb. 70 millió eurót plusz a brazil Casemirót adhatják a hercegségbeli csapatnak.