Szerkesztőség
2014.04.16.
Egy év közhasznú munkavégzésre ítélte Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt kedden a milánói bíróság. A bíróság egyelőre nem közölte a közmunka helyszínét. Az Ansa olasz hírügynökség értesülései szerint a 78 éves Berlusconi Milánó mellett, az Arcoréban levő villájához közeli Cesano Boscone településen, egy idősotthonban végez majd szociális munkát hetente legalább egy alkalommal négy órán át. Az idősotthont a Sacra Famiglia katolikus alapítvány működteti. Berlusconi nem hagyhatja el Lombardia tartomány területét, de előzetes kérelemmel Rómába utazhat keddtől csütörtökig, amikor az olasz parlament ülésezik, politikai tevékenysége végzése céljából. Csütörtök este 23 óráig vissza kell térnie Lombardiába.
Szerkesztőség
2014.03.14.
Három és fél év szabadságvesztésre ítélték első fokon Uli Hoenesst, a Bayern München német élvonalbeli labdarúgócsapatának elnökét, mivel bűnösnek találták az adócsalási ügyében. Mint ismert, a 62 esztendős sportvezető 18 millió eurós adócsalásról tett beismerő vallomást. Uli Hoeness mégsem fellebbez a csütörtöki bírósági döntés ellen – a 27 millió eurónyi adócsalás miatt három és fél éves szabadságvesztésre ítélték el –, és börtönbe vonul. Ezzel párhuzamosan azonnali hatállyal lemondott a Bayern Münchennél betöltött vezető pozíciójáról. A bajor klub legendája elnökként, illetve az igazgatóság első embereként igazgatta a BL-győztest.
Szerkesztőség
2014.03.13.
Az 1994-es brazil válogatott világbajnok sztárja, Romario nem örül, hogy az egészségügy, az infrastruktúra és a gazdaság helyett Brazília 11,5 milliárd dollárt önt a vébérendezésbe. Mindenki korrupt, sőt, egyeseknek még a jó édes anyjukat is! Romário tartja a Konföderációs Kupa óta felvett ritmust, és átlag kéthavonta belerúg egy komolyat a FIFA vezetőségébe. Mivel korábban már összefoglalta mondanivalóját, már csak a stíluson tudott némileg újítani.
Szerkesztőség
2014.03.12.
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint az európai csapatoknak nagyon nehéz dolguk lesz a nyári brazíliai világbajnokságon, amelynek rajtjáig – meggyőződése szerint – minden létesítmény elkészül. A svájci sportvezető – aki hétfőn ünnepelte 78. születésnapját – a német hírügynökségnek adott keddi interjúban azt mondta, biztos benne, hogy a még építés alatt álló stadionok közül is mind elkészül a vb június 12-i kezdetéig. A 12 arénából hármat még nem fejeztek be, köztük a nyitó meccsnek otthont adó Sao Pauló-it sem.
Szerkesztőség
2014.03.10.
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Málaga szerződtetheti a nyáron a Videoton kapusát, Juan Calatayudot. Úgy tudjuk, a klub már be is jelentkezett a spanyol futballistánál, akit ingyen szerezne meg a távozó Carlos Kameni pótlására. A Málagánál az idény végén fontos téma lesz a kapuskérdés, mivel szinte biztosan távozik a csapattól a lejáró szerződésű Carlos Kameni. Az elismert kameruni válogatott futballista kiszorult a kezdőből, ebben az idényben csak egy kupameccsen kapott szerepet, mivel Willy Caballero az első számú kapus.
Szerkesztőség
2014.01.20.
Ha a curitibai stadion fenntartói február 18-ig nem tudják garantálni, hogy a létesítmény elkészül a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokságra, a város nem adhat otthont mérkőzéseknek. A 43 ezer férőhelyes Arena da Baixada jelenleg mintegy 90 százalékban van készen, holott már decemberben át kellett volna adni. A nemzetközi szövetség (FIFA) főtitkára, Jérome Valcke kedden arra figyelmeztetett, hogy elvehetik a vb-találkozók rendezési jogát Curitibától, írja az MTI. "A munkálatok nem késésben, hanem nagyon nagy késésben vannak. Ha nincs stadion, nincs hol mérkőzést játszani. Ez vészhelyzet" - mondta Valcke.
Szerkesztőség
2014.01.15.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kijelölte a nyári brazíliai világbajnokság játékvezetői keretét – adta hírül a FIFA hivatalos közleményben. A 25 kiválasztott bírói hármasba nem került magyar trió, így Kassai Viktor a 2012-es Európa-bajnokság után a vb-n nem lesz ott. A FIFA játékvezetői bizottsága kedden Zürichben ülésezett Jim Boyce elnökletével, és kijelölte azt a 25 játékvezető hármast és 8 tartalék duót, akik 43 országot képviselve utaznak a 2014-es brazíliai világbajnokságra. Az IFFHS által 2013-ban a világ 3. legjobbjának megválasztott Kassai Viktor nem került be a keretbe.
Szerkesztőség
2014.01.13.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a svéd Zlatan Ibrahimovicé lett.
Szerkesztőség
2014.01.06.
71 éves korában, vasárnap elhunyt Eusébio Da Silva Ferreira, a Fekete Párduc, a Fekete Gyöngy, a Király, a világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakja, minden idők egyik legnagyobb játékosa. A portugál futball történetének legnagyobbja az akkori portugál gyarmaton, Mozambikban született, rettenetes szegénységben nevelkedett. Ő volt az első afrikai labdarúgó, aki világhírű lett, 745 hivatalos meccsén 733 gólt lőtt.
Szerkesztőség
2014.01.03.
A címvédő Bayern München a Premier League-ben listavezető Arsenallal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a sorozat kieséses szakaszának hétfői, nyoni sorsolásán.
Szerkesztőség
2013.12.14.
Az olasz Napoli hiába szerzett tizenkét pontot a Bajnokok Ligája legnehezebb csoportjában, ez sem volt elég ahhoz, hogy a nyolcaddöntőbe jussanak, a Dortmund és az Arsenal megelőzte őket.