Bár az eső néhányszor megzavarta a pilótákat, az erősorrend nagyjából érvényesült Brno-ban a MotoGP időmérő edzésein. Esteve Rabat és Marc Marquez behúzták a pole pozíciót saját kategóriájukban, utóbbi öccse pedig ismét edzéselső lett a Moto3-ban.
Tizenötödik versenyét futja a hétvégén az Indycar 2014-es mezőnye, ezután már csak két forduló lesz hátra. A Milwaukee Mile egy tradicinális állomása a sorozatnak, itt csaphat össze egymással a bajnokság két éllovasa, a Penske két pilótája: Will Power és Helio Castroneves.
A NASCAR sorozat vezetői azonnali hatállyal megtiltották a versenyzőknek, hogy egy esetleges ütközés során önhatalmúlag elhagyják autóikat. A szigorítást azért látták szükségesnek, mert pár napja a háromszoros Nascar-bajnok Tony Stewart halálra gázolta az autójából kipattanó Kevin Ward Jr-t.
Roger Federer tovább folytatta menetelését Cincinnatiben, ennek ezúttal Andy Murray látta a kárát. A svájci teniszező hatodik győzelmére hajt a rangos Masters-versenyen, ebben a négy között Milos Raonic akadályozhatja meg.
Krizsán Xénia a kilencedik, Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig a tizedik helyen végzett hétpróbában a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon pénteken.
Bár korán vezetést szerzett a Puskás Akadémia, és a második félidőben egy kiállítás miatt emberelőnybe is kerültek a hazaiak, mégsem sikerült megszerezniük idei első győzelmüket. Az 1-1 azt jelenti, hogy a Paks továbbra sem talált legyőzőre.
Szabó Gabriella egyesben, Csipes Tamarával párosban és honvédos klubtársaival négyesben is diadalmaskodni tudott 1000 méteren a kajakosok és kenusok országos bajnokságának pénteki nyitónapján, Szolnokon.
Roger Federer ismét bizonyította, hogy a teniszhez születni kell: varázslatos megoldásaival több, mint egy évtizede elkápráztatja a világot. Most a Cincinnatiben zajló ATP 1000-es férfi mesterversenyen mutatta meg a francia Gael Monfils ellen, hogy egy rövid és nehéz labdára is lehet úgy reagálni, hogy pont legyen belőle.
Az első fordulóból a 64 közé jutott 13 élvonalbeli csapat közül a Kecskemét kapta a legnehezebb ellenfelet, méghozzá a másodosztályú Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupában.
Az Ukrán Jégkorong-szövetség lemondott a jövő áprilisra, eredetileg Doneckbe kiírt, a magyar jégkorong-válogatottat is felvonultató divízió I/A világbajnokság rendezéséről. A tornára minden bizonnyal Krakkóban kerül sor.
A torontói verseny után a Cincinnatiban zajló ATP 1000-es férfi mesterversenyen sem élte túl a harmadik fordulót a világelső Novak Djokovic. A szerb teniszező ezúttal a spanyol Tommy Robredótól kapott ki.
A dán válogatott Nicklas Bendtner a német Bundesligában szereplő Wolfsburg csapatában folytatja pályafutását. Az Arsenal kötelékébe tartozó csatár ingyen érkezik Németországba és három évre szóló szerződést írt alá a Bundesliga legutóbbi idényében az ötödik helyen záró együttesével.