Szerkesztőség
2014.06.11.
Nem jutott be az elődöntőbe, így érem nélkül marad a férfi párbajtőr-válogatott a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon. A világranglistát idén vezető magyar csapat a negyeddöntőben az oroszoktól kapott ki.
Szerkesztőség
2014.06.04.
A román Dunarea Galati (Galac) csapatát nem vették fel a jégkorong Mol Ligába, miután a bajnokságban résztvevő csapatok többsége nem támogatta a Galati jelentkezését. A MOL Liga mezőnyét így a következő idényben nyolc csapat alkotja majd.
Szerkesztőség
2014.06.02.
Az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada lesz a magyar férfi vízilabda-válogatott csoportellenfele a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében, amelyet június 16. és 21. között rendeznek meg Dubajban.
Szerkesztőség
2014.05.30.
A hétvégén Kölnben rendezik a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Ebben első magyar csapatként érdekelt az MKB-MVM Veszprém is. A spanyol Carlos Ortega által irányított együttes már tavaly is közel került a Final Fourhoz, de akkor a német Kiel a negyeddöntőben kiejtette őket. Most az elődöntőben vehetnek nemes bosszút Nagy Lászlóék.
Szerkesztőség
2014.05.28.
Donyeckben tegnap hajnalban ismeretlenek felgyújtották a KHL-ben szereplő Donbassz Donyeck jégcsarnokát. Az okok még nem ismertek, az első híradások alapján szerencsére senki sem sérült meg. Ez az a csarnok, amely otthona lett volna a 2015-ös, divízió I/A-s világbajnokságnak, amelyen a magyar válogatott is szerepel. A csarnok az egyik leggazdagabb ukráné, Rinat Ahmetové, aki az elmúlt hetekben többször is felszólalt az ukrán egység mellett, így nem kizárt, hogy bosszúról van szó. A donyecki jégkorong és a Druzsba csarnok az ország Európához való közeledésének egyik szimbóluma volt.
Szerkesztőség
2014.05.27.
A kezdődő infarktussal április elején műtött Szivós Márton, a vízilabda-válogatott világbajnok játékosa folytathatja játékos-pályafutását, így ott lehet Benedek Tibor szövetségi kapitány csapatában a júliusi, budapesti Európa-bajnokságon. A margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában a válogatott edzését követően tartott keddi sajtótájékoztatón Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának vezetője elmondta, hogy az elmúlt hat hétben tesztek sorát végezték el, s a pólós állapotát felmérő eredmények feldolgozása után lehetett meghozni a felelős döntést.
Szerkesztőség
2014.05.20.
Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitány az Eger-Szolnok bajnoki finálé után egy nappal kihirdette tizennyolc fős keretét. Közülük kerül ki a júniusi Világliga-döntőre utazó tizenhárom tagú csapat, illetve a júliusi budapesti Európa-bajnokságon fellépők, olvasható a válogatott hivatalos honlapján a vlv.hu-n. A keretben nincs meglepetés: a tizenhárom barcelonai világbajnok egyaránt helyet kapott benne, a további öt „trónkövetelő” pedig azok közül került ki, akik rendszeresen lehetőséget kaptak az évközi összetartásokon, a világliga-selejtezőkön, illetve a Volvo-kupán.
Szerkesztőség
2014.05.19.
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata megnyerte története első európai fináléját. Vadkertiék a szombati elődöntőben a házigazda Füchse Berlint 24-22-re, míg a vasárnapi fináléban a francia Montpellier-t 29-28-ra győzték le, így elhódították a második számú európai kupát. Berlinben több száz szegedi drukker örült a lelátón. Mezei Richárd, a Pick Szeged kézilabdacsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója a spanyol Juan Carlos Pastor vezetőedzői kinevezését nevezte kulcsfontosságúnak a történelmi sikerben.
Szerkesztőség
2014.05.16.
Május 16-án a Magyar Sport Házában tartotta évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda-szövetség. A küldöttek elfogadták a 2013. évről szóló beszámolókat, a szövetség 2014. évi költségvetését, és a módosított alapszabály értelmében kibővített elnökség tagjává választották Hajnal Csabát. Vetési Iván elnök értékelőjében az eredményességre és a pénzügyi stabilitásra helyezte a hangsúlyt. Azt is bejelentették, hogy a következő két idényre az MTVA-val kötnek megállapodást a bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzések, valamint a hazai válogatott-találkozók közvetítési jogairól.
Szerkesztőség
2014.05.09.
Tizennyolc fős kerettel vág neki Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnoki felkészülésnek, amely május 19-én kezdődik. A szakvezető közülük jelöli ki azt a 13 játékost, aki ott lesz majd a július 14. és 27. között Budapesten rendezendő Eb-n. A felkészülés nyitószakaszában még hiányos lesz a keret a légiósok távolléte miatt, az első teljes edzést június elején tudja megtartani a kapitány, aki az Európában játszó hat jelöltjén kívül számít a három amerikai légiósra, Antal Dórára, Illés Annára és Bolonyai Flórára egyaránt.
Szerkesztőség
2014.05.08.
Egy hatalmas vízilabda szolgál majd a vizes sportok különböző nemzetközi eseményein - így már a júliusi, margitszigeti vízilabda Európa-bajnokságon, majd a decemberi, dohai rövidpályás úszó vb-n is - magyar pavilonként, amelyben a legmodernebb technikával mutatják be Budapestet és a Balatont. A tervről és annak megvalósításáról a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetőinek szerdai megbeszélésén esett szó, amelyen a magyar fővárosban rendezendő 2017-es junior úszó vb, a 2021-es vizes világbajnokság, valamint a hazai létesítményeknek és a Magyar Úszás Napjának előkészítése állt a fókuszban.
Szerkesztőség
2014.05.07.
Az alapszakaszbeli szoros mérkőzések után a férfi kézlabda NB I döntőjének első felvonásán az MKB-MVM Veszprém 30–21-re kiütötte a Pick Szegedet. A hazaiak a mérkőzés folyamán kétszer is vezettek 11 góllal, a csongrádiak erejéből Larholm heteseivel csak arra futotta, hogy tízen belülre kerüljenek. Ugyanakkor van örömteli hír is a szegediek számára, hiszen a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége keddi ülésén egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a következő szezontól az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged férfi csapata is bekapcsolódhat a regionális SEHA Liga küzdelmeibe.