Az idősebbik Williams nővér után a fiatalabbat is búcsúztatta a US Openen a cseh Karolina Pliskova. A torna meglepetésembere a világelsőt két szettben verte, nem kis meglepetésre. Pliskova ellenfele a német Angelique Kerber lesz, aki nem mellesleg hétfőtől világelső.
A nemzetközi golf első számú alakja, Tiger Woods bejelentette, hogy tervei szerint októberben visszatér és versenyen indul. Az idei év hátralévő részében három tornán szándékozik indulni, persze csak akkor, ha a rehabilitációja továbbra is annyira olajozottan működik, mint eddig.
Andy Murray nem jutott be a US Open elődöntőjébe, miután drámai csatában kikapott Nishikori Keitől. A skót miután vereséget szenvedett nem lép pályára mind a négy Grand Slam döntőjében, ez a sportág történetében eddig Federernek, Djokovicnak és Lavernek sikerült csak korábban.
Steffi Graf óta nem volt ennyire sikeres női teniszezője Németországnak. Anggelique Kerber úgy tűnik nem rogy össze a nyomás alatt, magabiztosan szerepel a US Openen és az elődöntőbeli ellenfelétől sem tart.
A riói olimpián ittasan randalírozó, majd erről hazudó Ryan Lochte akár 10 hónapos eltiltást is kapott. A döntés egyelőre még nem hivatalos, mindez csak sajtóinformáció, viszont a források megbízhatónak tűnnek.
A paralimpián 22 sportágban csapnak össze a résztvevők, 164 ország több mint 4000 sportolója, köztük 43 magyar vesz részt.
Mathias Frank nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 17., szerdai szakaszát, amelyen a kolumbiai Nairo Quintana megőrizte előnyét összetettben.
Az úszók világkupa sorozatában eddig három állomást rendeztek, mindhárom helyszínen tarolt Hosszú Katinka. Az olimpiai bajnok klasszis utcahosszal vezeti az összetettet, az érmek mellett azonban a pénznyeremények összege is szépen gyűlik.
Gyurta Dániel a sikertelen riói olimpia után is folytatná a munkát Széles Sándorral, még annak ellenére is, hogy a mesteredző meggondolatlan, érzéketlen és igen sportszerűtlen yilatkozatával enyhél szólva is belegázolt a sportoló lelkébe.
A Wimbledonban és a riói olimpián is győztes Andy Murray, valamint a női világelső Serena Williams is nagyon magabiztosan jutott a negyeddöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Utóbbi ráadásul történelmet is írt, a mostani volt ugyanis a 308. győzelme Grand Slam tornán.
Hosszú Katinka tizenegy éremmel zárta a moszkvai úszó világkupát. A magyar klasszis éremgyűjteménye hét arany- és négy ezüstéremmel gazdagodott.
Babos Tímea az amerikai Eric Butorac-kal az oldalán vasárnap vegyespárosban is kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A magyar játékos számára ezzel befejeződött az idény utolsó Grand Slam tornája, ám nincs oka búsulni, hiszen egyéniben parádésan szerepelt, talán csak a páros miatt lehet némi hiányérzete.