Szerkesztőség
2014.07.18.
Első két asszóját megnyerve bejutott a legjobb 16 közé Szilágyi Áron a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében. Gémesi Csanád és Szatmári András az első, Decsi Tamás pedig a második forduló után búcsúzott. A budapesti világbajnokságon tavaly bronzérmes Szilágyi gyakorlatilag bemelegített Mathias Willauval szemben, hiszen az osztrák 7-0 után tudta először eltalálni az olimpiai bajnok magyar kardozót.
Szerkesztőség
2014.07.18.
A 13. helyen végzett Márton Anna a női kardozók mezőnyében a kazanyi vívó-világbajnokság pénteki napján. A legjobb 16 között versenyben maradó utolsó magyarnak nem volt könnyű dolga, mert a negyeddöntőbe kerülésért a tavalyi, budapesti világbajnokságon ezüstérmes Jekatyerina Gyacsenkóval kellett megküzdenie.
Szerkesztőség
2014.07.17.
Hosszú Katinka a második nap után már tíz éremnél jár a Debrecenben zajló úszó országos bajnokságon, a Vasas klasszisa a szerdai négy érméhez csütörtökön hatot tett hozzá. Rajta kívül Cseh László és Gyurta Dániel is győzni tudott, előbbi 100 pillangón, utóbbi 100 mellen, míg Bernek Péter 200 háton nyert, ráadásul idei legjobbjával.
Szerkesztőség
2014.07.17.
A kiemelt Szász Emeséhez mind a három további magyar induló csatlakozott, így valamennyien vívhatnak majd a női párbajtőrözők 64-es főtábláján a kazanyi világbajnokságon. A világranglistán éllovas Szász - 15 társával együtt - a csütörtöki próbatételt kihagyta, a 132 fős mezőny nagy része viszont a selejtezőből harcolhatta ki a vasárnapi folytatás lehetőségét.
Szerkesztőség
2014.07.17.
A szocsi olimpián pozitív doppingtesztet produkáló Evi Sachenbacher-Stehle két évese eltiltást kapott. A német klasszis, aki Szocsiban sílövőként indult, de korábban három olimpián sífutóként két aranyérmet is nyert a stimulánsnak számító methylhexaneamine nevű szerrel bukott meg.
Szerkesztőség
2014.07.17.
November 22-én Makaóban lép szorítók közé Manny Pacquiao. A fülöp-szigeteki ökölvívó ellenfele a veretlen amerikai Chris Algieri lesz.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Megkeződött a debreceni Sportuszodában az úszó országos bajnokság, ahol Hosszú Katinka négy éremmel zárta az esemény szerdai nyitónapját.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Ismét örülhettek a franciák, hiszen ezúttal hazai versenyző, a hétfőn a sárga trikót is viselő Tony Gallopin nyerte a 101. Tour de France 11. szakaszát, mely 187 és fél kilométer után Oyonnax-ban ért véget.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Bár az akkreditáció még nem fejeződött be, már biztos, hogy több mint ezer versenyző áll rajthoz csütörtöktől a szegedi ifjúsági és U23 kajak-kenu világbajnokságon. A magyar csapatban olyan nagyágyúk is vízre szállnak a Maty-éren rendezendő eseményen, mint az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai hatodik Dudás Miklós, vagy a világkupákon idén siket sikerre halmozó Dombvári Bence, de elindul az utóbbi évek legnagyobb magyar kenus-tehetségének kikiáltott Hajdú Jonatán is.
Szerkesztőség
2014.07.16.
Egy igen hosszú, és komolyabb emelkedőktől sem mentes, 187 és fél kilométeres szakasszal folytatódik a 101. Tour de France, mely az első szünnap után szerdán Besanconból indul és Oyonnax-ban ér célba. Immáron két nagyágyú: Froome és Conatdor nélkül.
Szerkesztőség
2014.07.16.
A keddi nap folyamán kialakult a harminckettes ágrajz a hamburgi salakpályás tenisztornán, sőt, néhány játékos már a tizenhat között is biztosította helyét.
Szerkesztőség
2014.07.16.
A jamaikai Asafa Powell 10.30 másodperces eredménnyel harmadik lett a luzerni atlétikai viadal 100 méteres síkfutás számában. Powell néhány órával azt követően versenyzett, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mérsékelte a doppingvétség miatti eltiltását.