Szerkesztőség
2014.08.01.
Két mérkőzéssel folytatódik a mai napon a labarúgó NB I. A bajnoki évadot egyaránt vereséggel kezdő Pécs és a Puskás Akadémia Felcsúton csap össze egymással, míg a játéknap rangadóján az MTK az új stadion építése miatt Kispesten fogadja a címvédő Debrecent, amely vélhetően ismét B csapatával áll fel, BL kötelezettségei miatt.
Szerkesztőség
2014.07.31.
Kiütéses vereséget szenvedett a Diósgyőr futballcsapata az FK Krasznodar együttesétől a labdarúgó Európa-liga selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. A debreceni Nagyerdei Stadionban megrendezett mérkőzésen már az első félidőben 2-0-ra vezetett a Krasznodar, és bár a második játékrészben a DVTK szépített, az orosz csapat újabb három gólt szerzett, így lényegében el is döntötte a továbbjutás kérdését.
Szerkesztőség
2014.07.31.
A következő nemzetközi kupamérkőzésen a Nagyerdei Stadion teljes B szektorát le kell zárni. Az Európai Labdarúgó Szövetség eljárást indított a Cliftonville elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn elhangzott szurkolói megnyilvánulások miatt. Az UEFA a nem futballmérkőzésekre való rigmusok és nem pályára való drapériák kifeszítése miatt tett feljelentést a klub ellen. Az UEFA ma meghozta döntését, és részleges pályabezárással sújtotta a DVSC-t, ami azt jelenti, hogy a következő emzetközi kupamérkőzésen a Nagyerdei Stadion teljes B szektorában nem lehetnek jelen szurkolók - adta hírül a dvsc.hu.
Szerkesztőség
2014.07.31.
A futball mellett több mint húsz másik olimpiai sportágat is kiszolgál majd, valamint nagyszabású koncertek és egyéb rendezvények helyszíne lesz az újjáépített Puskás Ferenc Stadion, amelynek látványterveit csütörtökön mutatták be. A Puskás Ferenc Stadionnál 3-4000 euró/szék költséggel terveznek, így 90-100 milliárd forint lesz a teljes beruházás költségvetése. Ebből a stadion 60-80 milliárd, a kiegészítő részek 10-20 milliárd forintba kerülnek majd; a teljes összeget a magyar költségvetés fedezi.
Szerkesztőség
2014.07.30.
Mint ismert, tegnap este a DVSC-TEVA futballcsapata Ibrahima Sidibe góljával 1-0-ra legyőzte a fehérorosz BATE Boriszov együttesét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. A mérkőzés után mindkét vezetőedző és Varga József, a Loki középpályása is megszólalt.
Szerkesztőség
2014.07.29.
A Debrecen labdarúgócsapata 1-0-ra győzött az odavágón a fehérorosz BATE Boriszov ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A gólnélküli első félidőt követően Ibrahima Sidibe volt eredményes tizenegyesből az 56. percben, így a Loki előnnyel utazhat a jövő heti visszavágóra.
Szerkesztőség
2014.07.29.
Ahogy azt korábban megírtuk, a Debrecen labdarúgócsapata ma este fontos mérkőzést játszik a Bajnokok Ligája selejtezőjében a fehérorosz BATE Boriszov ellen. A Nagyerdei Stadionban 20.30 órákor kezdődő összecsapás tétje nagyon nagy: ha a Loki továbbjut a párharcból, biztosan szerepelhet az Európa-liga csoportkörében, viszont ha a 4. kört is sikerrel veszi, akkor egyenesen a BL főtáblájára juthat. A mérkőzés előtt mind a vendégek edzője Aljakszandr Jermakovics, mind Kondás Elemér, a DVSC-TEVA trénere magabiztosan nyilatkozott, és utóbbi kiemelte: nem a 2 évvel ezelőtti meccs miatt kell visszavágni, hiszen mindkét csapat nagy változásokon ment keresztül azóta.
Szerkesztőség
2014.07.28.
A magyar bajnok Debrecen kedden a fehérorosz BATE Boriszov együttesét látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A tét óriási, hiszen ezúttal már a főtáblás szereplés lehetőségéért harcolnak a felek, hiszen a párharc győztese biztos résztvevője lesz valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeinek.
Szerkesztőség
2014.07.26.
A labdarúgó U19-es Európa-bajnokság 3. fordulójában Magyarország 2–1-re legyőzte Izraelt, így az A-csoport harmadik helyén zárt, ezzel pedig kvalifikálta magát a jövő évi U20-as világbajnokságra.
Szerkesztőség
2014.07.25.
Mint azt megírtuk, a magyar csapatok közül egyedül a Diósgyőr jutott tovább a labdarúgó Európa-liga 3. selejtezőkörébe, ahol az orosz FK Krasznodar lesz az ellenfele. Ha a DVTK ezt a párharcot is megnyerné, a következő fordulóban már a főtáblára jutásért küzdhetne a playoffban. Az első mérkőzéseket jövő csütörtökön (július 31.), a visszavágókat egy héttel később (augusztus 7.) rendezik. A miskolciak hazai pályán kezdik a párharcot.
Szerkesztőség
2014.07.25.
Csütörtökön eldőlt, hogy mindössze egyetlen magyar klub folytathatja az Európa-liga selejtező sorozatát, ez pedig a DVTK, mely ugyan kikapott a bolgár Liteksz Lovecs együttesétől, de mégis továbbjutott. Ugyanez nem jött össze a Győrnek és a Ferencvárosnak sem.
Szerkesztőség
2014.07.25.
Ma este hivatalosan is kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2014/2015-ös kiírása, a nyitómeccsen az újonc Nyíregyháza a tavalyi bajnok Debreceni VSC-vel csap össze. Az NB II győztese négy év után jutott vissza az élvonalba, így biztosan nagy lesz bennük a bizonyítási vágy, főleg, hogy hazai pályán mutatkozhat be a Szpari némileg kicserélődött kerete.