Szerkesztőség
2015.04.02.
Sebastian Vettel a Maláj Nagydíjon aratott győzelme után úgy érzi, már szerves része a legendás olasz istállónak. A német Maranelloba látogatott a szerdai napon, ahol találkozhatott a gyár alkalmazottaival.
Szerkesztőség
2015.04.02.
Pierre Gasly személyében egy újabb Red Bull junior kap lehetőséget a 2015-ös szezonban. A fiatal tehetség a Spanyol Nagydíj utáni teszten gurulhat pályára.
Szerkesztőség
2015.04.01.
Legalábbis a brit istálló finn versenyzője így gondolja. Bottas szerint a csapatnak mihamarabb reagálnia kell, különben még nagyobb hátrányba kerülhetnek a Mercedes-Ferrari pároshoz képest.
Szerkesztőség
2015.04.01.
Kiábrándító szerepléssel kezdte a 2015-ös idényt a McLaren-Honda csapata, ugyanis két futam után nulla pont áll az istálló neve mellett. A wokingi alakulat brit versenyzője szerint azonban Spanyolországban nagyot léphetnek előre.
Szerkesztőség
2015.03.31.
Sebastian Vettel a múlt hétvégén pályafutása első győzelmét aratta a Ferrari színeiben. De nem csak ő örülhetett, ugyanis egykori főnöke egy kis pénzzel gazdagodott – hála korábbi versenyzőjének.
Szerkesztőség
2015.03.31.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton arra számít, hogy a héten szerződést hosszabbít vele a Formula–1-es Mercedes istálló. A kétszeres világbajnok szerződéshosszabbítása a vártnál hosszabbra nyúlt, a rossz nyelvek szerint a brit autóversenyző túlzott követelései szerint. A legfrissebb hírek szerint a Mercedes világbajnok pilótájának hajlandó három évre 60 millió fontot fizetni.
Szerkesztőség
2015.03.31.
Az elmúlt hétvégén Sepangban folytatódott az idei Forma-1-es világbajnoki küzdelem. Elemzésünkben az összes istálló produkciójáról szót ejtünk, összehasonlítjuk a pilóták teljesítményét, majd megpróbáljuk felállítani a jelenlegi erősorrendet. Sorozatunk utolsó részében a Toro Rosso, a Manor, a Lotus és a Sauber szereplését vizsgáljuk.
Szerkesztőség
2015.03.31.
Az elmúlt hétvégén Sepangban folytatódott az idei Forma-1-es világbajnoki küzdelem. Elemzésünkben az összes istálló produkciójáról szót ejtünk, összehasonlítjuk a pilóták teljesítményét, majd megpróbáljuk felállítani a jelenlegi erősorrendet. Ezúttal a Ferrarit, a McLarent és a Force Indiát vettük górcső alá.
Szerkesztőség
2015.03.30.
Az elmúlt hétvégén Sepangban folytatódott az idei Forma-1-es világbajnoki küzdelem. Elemzésünkben az összes istálló produkciójáról szót ejtünk, összehasonlítjuk a pilóták teljesítményét, majd megpróbáljuk felállítani a jelenlegi erősorrendet.
Szerkesztőség
2015.03.30.
A Penske kolumbiai pilótájának sikerült maga mögött tartania márkatársát, a címvédő Will Powert és így megnyerhette a 2015-ös szezon első viadalát St. Petersburgban. Az első öt helyen négy Penske futott be, Tony Kanaan törte meg a csapat egyeduralmát azzal, hogy harmadikként ért célba.
Szerkesztőség
2015.03.30.
A Herczig Norbert, Igor Bacigal kettős nyerte meg vasárnap a magyar bajnoki sorozat első futamát, az Eger-ralit. Herczigék nagy fölénnyel győztek a címvédő kettős előtt, míg a három év után visszatérő ifjabb Tóth János a 18. helyen zárt.
Szerkesztőség
2015.03.30.
Nem várt eredmény született a MotoGP első 2015-ös viadalán, ugyanis nem a címvédő Repsol Honda valamelyik pilótáját, nem is a váratlanul előrelépő Ducatit, hanem a Yamaha olasz versenyzőjét intette le először a kockás zászlót. Masbou és Folger győzött a kisebb géposztályokban.