A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága felmentette a katari Szaud al-Mohannadit, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség korábbi alelnökét, akit egy évre tiltották el tavaly, mert tanúként nem működött együtt egy vizsgálat során.
A Tottenham csatára a vártnál hamarabb felépült sérüléséből, így visszatérhet csapatába, ami nagy öröm a szurkolók és a szakvezetés számára is, hiszen a bajnoki véghajrában nagy szükség lenne a góljaira.
A Cavs az ezt megelőző játéknapon legyőzte a Celtics legénységét, most pedig az Atlanta tett arról, hogy a bostoniak lemondhassanak a keleti első helyről és az ezzel járó pályaelőnyről.
A bajnoki címért folytatott harc a végjátékához közeledik, innentől kezdve minden meccs duplán fontos.
Erre azért kicsi az esély, de a csúszás benne van, ahogy akár egy szombati rendezés is.
A listavezető torinóiak 11 mérkőzés óta nem kapta ki, riválisuk az AS Roma éppen Nagy Ádámékkal találkozik.
Az Oklahoma City sztárja egy nappal korábban utolérte a legendás Oscar Robertsont - aki az 1961/1962-es szezonban ért el rekordot jelentő 41 tripla duplát -, de Memphisben 45 pont és 10 gólpassz mellett "csak" 9 lepattanót gyűjtött.
Wayne Rooney hullámvölgyekkel teli szezonja újabb nehézségekkel folytatódik.
Az első kiemelt melett Venus Williams is meglepően korán búcsúzott a tornától.
A fülöp-szigeteki sztár (59 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség) július 2-án Brisbane-ben lép kötelek közé, s teszi kockára övét a veretlen Horn (24 mérkőzés/24 győzelem) ellen.
Dárdai Pál Herthájára vasárnap egy papíron könnyű feladat vár az Augsburg elleni mérkőzéssel.
A riói játékokon 12. helyen végzett hajós számára ez volt az első komoly erőpróba augusztus óta.