Szerkesztőség
2014.07.04.
A német válogatott 1-0-s győzelmet aratott a francia csapat felett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki negyeddöntőjében, ezzel elsőként került a legjobb négy közé. A németek sorozatban negyedszer jutottak el vb-n az elődöntőig, ez korábban még egyetlen nemzeti együttesnek sem sikerült. Joachim Löw együttese a döntőbe kerülésért a Brazília-Kolumbia összecsapás győztesével játszik majd.
Szerkesztőség
2014.07.04.
Rövid időn belül három játékostól is elköszönhet a Real Madrid futballcsapata, miután lapértesülések szerint Sami Khedira, Angel di María és Alvaro Morata is létszám fölöttivé vált a spanyol fővárosban. Bár kérőkben nincs hiány, az még egyik játékosnál sem dőlt el, hogy végül hol folytatják a következő szezontól.
Szerkesztőség
2014.07.04.
A mai napon két mérkőzéssel folytatódik a brazíliai labdarúgó-világbajnokság, melyen immáron a negyeddöntőket rendezik. Este 18 órától a franciák a németekkel találkoznak, 22 órakor pedig következik a Brazília-Kolumbia összecsapás, ahol hatalmas izgalmak várhatóak. A két csapat párharca mellett a két világsztár, Neymar és James Rodriguez különcsatája is érdekesnek ígérkezik, kérdés melyikük örül majd a végén.
Szerkesztőség
2014.07.04.
Ma este a Franciaország-Németország negyeddöntővel folytatódik a brazíliai labdarúgó-világbajnokság. A vb-k történetében ez lesz a negyedik francia-német párharc, és bár Németország jobban áll az összevetésben, Jocahim Löw csapatának össze kell kapnia magát, mert az egyenes kieséses szakaszban Algéria ellen igen csak szenvedős mérkőzést követően vívták ki továbbjutásukat.
Szerkesztőség
2014.07.04.
A mértékadó olasz La Gazzetta dello Sport szerint a kolumbiai szélső, Juan Cuadrado a Manchester Unitedben folytatja pályafutását. A fél Európa által körül udvarolt játékos a hírek szerint 32 millió font ellenében hagyja el jelenlegi csapatát a Fiorentinát.
Szerkesztőség
2014.07.03.
Bár még azt sem tudjuk, hogy mely csapatok jutnak egyáltalán a legjobb négy közé a labdarúgó világbajnokságon, annyi már bizonyos, hogy Shakirát láthatjuk a záróünnepség fellépői között.
Szerkesztőség
2014.07.03.
A görög labdarúgó válogatott tagjai nem kérik a világbajnoki szereplésért járó prémiumot, inkább azt kérik az ország miniszterelnökétől, Antonis Samarastól, hogy a nekik járó összegből építsenek egy edzőközpontot, mely a válogatott felkészülését segíti, valamint főhadiszállásként is funkcionálna. Hasonló cselekedetet korábban nem sok válogatott háza tájáról lehetett hallani, a görög játékosok hozzáállása éppen ezért is példaértékű.
Szerkesztőség
2014.07.03.
Kisebb meglepetésre menesztették a spanyol labdarúgó bajnokságban szereplő Valencia vezetőedzőjét, Juan Antonio Pizzit. A hatszoros bajnok a legutóbbi bajnoki évadban mindössze a nyolcadik helyen zárt a Primera Divisionban, jóllehet az Európa-ligában az elődöntőig jutott.
Szerkesztőség
2014.07.03.
A brit The Guardian szerint a Barcelona labdarúgó csapatának vezetősége konkrét ajánlatot tett Luis Suárezért a Liverpoolnak. A lap tudomása szerint a felek között megkezdődtek a tárgyalások és az álláspontok nincsenek is nagyon távol egymástól. A katalán óriás készpénzes ajánlatot tett a Premier League legutóbbi idényében másodikén záró csapat vezetősége elé, az összeg pedig a hírek szerint megközelíti a 88 millió eurót.
Szerkesztőség
2014.07.02.
Ottmar Hitzfeld, a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi edzői pályafutását. A 65 éves német tréner bár továbbjutott csapatával a világbajnokság E-csoportjából, a nyolcaddöntőben hosszabbítás után kiesett Argentína ellen.
Szerkesztőség
2014.07.02.
Sajtóhírek szerint a Barcelona futballcsapata egyre komolyabban gondolja az uruguayi Luis Suárez szerződtetését, hiszen ma délután megkezdődtek a tárgyalások a katalánok és a Liverpool között. Suárez még négy hónapig nem léphet pályára tétmérkőzésen, miután a világbajnokság egyik csoportmérkőzésén megharapta az olasz Giorgio Chiellinit.
Szerkesztőség
2014.07.02.
Angol sajtóinformációk szerint a rutinos védekező középpályás, Massimo Ambrosini lehet Tőzsér Dániel pótlása a Watford-ban. Utóbbi kölcsönvétele nem tűnik biztosnak, ezért a Watford már most kiszemelt magának két játékost arra az esetre, ha a magyar játékossal kapcsolatban nem tudna megegyezni az olasz Parma csapatával.