Szerkesztőség
2014.11.05.
Újabb csapat jelentkezett be Marco Reusért, a Borussia Dortmund jelenlegi legkapósabb futballistájáért. A Premier League bajnoki címvédője szintén kifizetné a játékos szerződésében szereplő kivásárlási árat, jóllehet ezt meg tudná tenni még rajtuk kívül több csapat is. Ugyanakkor a City 200 ezer fontos heti fizetést is ígér Reusnak, ezzel az ajánlattal azonban már nem sokan tudnak versenyezni.
Szerkesztőség
2014.11.05.
Dörzsölhetik a tenyerüket a Manchester City drukkerei, nagyon úgy tűnik, hogy Frank Lampard az idény végéig marad kedvenc csapatuk alkalmazásában. A Chelsea legendája eredetileg januárig maradt volna kölcsönben a manchesteri alakulatnál, ám a hírek szerint meghosszabbították a kölcsönszerződését, így a kiváló középpályás bemutatkozása az amerikai bajnokságban (MLS) várat még magára egy picit.
Szerkesztőség
2014.11.05.
A Liverpool szurkolók valószínűleg elképedtek amikor meglátták Brendan Rodgers csapatának összeállítását a keddi Real Madrid elleni BL-mérkőzés előtt. Az északír szakember ugyanakkor megvédte az általa összeállított keretet mondván tisztában volt azzal, hogy miért azokat a játékosokat nevezte a címvédő ellen, akiket végül pályára is küldött kezdőként. Rodgers döntésével természetesen lehet vitatkozni, ám miután szombaton a Pool a listavezető Chelsea-t fogadja az Anfielden, talán meg is lehet érteni.
Szerkesztőség
2014.11.05.
Ma este újabb nyolc mérkőzését rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az este slágermérkőzése a Bayern München - AS Roma rangadó, főleg annak fényében, hogy a bajorok egy héttel ezelőtt Rómában hetet lőttek Tottiéknak.
Szerkesztőség
2014.11.05.
Nyolc mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A címvédő Real Madrid 1-0-ra nyert a Liverpool ellen és ezzel továbbjutott, a Borussia Dortmund a Galatasarayt verte és szintén ott van az egyenes kieséses szakaszban. Az Arsenal 3-0-ra is vezetett az Anderlecht ellen mégsem tudott győzni, míg a Baselben Embolo a BL történetének hatodik legfiatalabb gólszerzője lett. Statisztika a keddi játkénapról.
Szerkesztőség
2014.11.04.
Jó hírek érkeztek Jonás Gutiérrez háza tájáról, a Nexcastle United játékosának szervezetében a legutolsó orvosi vizsgálatok már nem mutattak ki rákos sejteket. A védő szeptemberben hozta nyilvánosságra, hogy hererákban szenved, majd otthonában Argentínában kemoterápiás kezeléseknek vetette alá magát.
Szerkesztőség
2014.11.04.
Kedden a negyedik forduló nyolc mérkőzésével folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre. A játéknap rangadója természetesen a Real Madrid-Liverpool összecsapás, ám a figyelem középpontjába került a Juventus is, amely hazai pályán az Olimpiakoszt fogadja és egy esetlegges vereséggel nagyon nagy bajba kerülhet.
Szerkesztőség
2014.11.03.
A hírek szerint pár hét múlva visszatérhet a pályára Bastian Schweinsteiger, a Bayern München és a német válogatott kiválósága. A világbajnok középpályás térdsérülés miatt idén még nem játszott hivatalos tétmérkőzést a bajor csapat színeiben, ám a bayernszektor.hu tudni véli, hogy a Hoffenheim elleni november 22-én esedékes bajnokin már Schweinsteiger is ott lesz a keretben.
Szerkesztőség
2014.11.03.
Stílusosan búcsúzott a kínai Guangzhou Evergrande csapatának kispadjától Marcello Lippi, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet szerző sikeredző. Az olasz szakember vezetésével sorozatban a negyedik bajnoki címét zsebelte be a kínai együttes, ám az ötödiket már biztos, hogy nem Lippi irányításával nyeri az Evergrande, ugyanis a tréner nem kíván tovább edzősködni.
Szerkesztőség
2014.11.03.
Angol sajtóértesülések szerint nagy a valószínűsége annak, hogy David Moyes lesz a spanyol bajnokságban idén jobbára csak szenvedő Real Sociedad vezetőedzője. A baszk csapat a legutóbbi fordulóban is kikapott, ezt követően pedig a vezetőség menesztette Jagoba Arrasatét. A hírek szerint az együttes előjárói még nem döntöttek az új edző személyét illetően, ám a legnagyobb esélyes a sajtó szerint David Moyes.
Szerkesztőség
2014.11.03.
A Premier League egyik legnagyobb csalódása idén eddig a Liverpool csapata. A Vörösök menedzsere, Brendan Rodgers a nyáron több mint 120 millió fontot költött játékosvásárlásra, ám a gárda csak vergődik, jelenleg csak a 7. a bajnoki tabellán. A játékosok közül az újak és a régiek is adósak a kiegyensúlyozott és jó teljesítménnyel, így van ezzel a klublegenda Steven Gerrard is, akinek ráadásul szerződése az idény végén lejár.
Szerkesztőség
2014.11.01.
A Seria A 10. fordulójában a Roma a Napoli otthonába látogatott. A hazai csapat könnyen kivégezhette volna holtversenyben listavezetőt, ám végül csak a legvégén lehettek biztosak a nápolyi fanatikusok a 3 pont megszerzésében.