Szerkesztőség
2015.03.02.
A Red Bull csapat maradt Barcelonában a harmadik egyben utolsó kollektív tesztet követően és "filmforgatás" címszó alatt tovább folytatta a tesztelést. A csapat mindezek mellett bemutatta a 2015-ös idényre szánt festését is, amely sokak nagy bánatára nem maradt a "zebra" jelmez.
Szerkesztőség
2015.03.02.
Eljött a március, ami annyit jelent, hogy elkezdődnek a motorsport-szezonok. A mostani hétvégén Argentínában erednek útnak a Túraautó-világbajnokság tagjai, köztük a magyar Michelisz Norbi és a Zengő-csapat.
Szerkesztőség
2015.02.28.
A 2007-es és a 2009-es világbajnok lesznek a 2015-ös mezőny rangidősei, egyikük karrierje sem mondható éppenséggel sima útnak, mindkettejüket ki akarták már paterolni a Forma-1-ből, most mégis kulcsfontosságú helyzetbe kerültek, nemcsak saját pályafutásukkal kapcsolatban.
Szerkesztőség
2015.02.28.
A világ legjelentősebb versenysorozataihoz hasonlóan (MotoGP, Indycar, WTCC, Forma-1) 2015-től a Német Túraautó Bajnokságban is állandó rajtszámmal futnak majd a pilóták. A címvédő Marco Wittmann autóján idén természetesen az egyes szám virít majd, de a német megnevezte azt a rajtszámot is, amelyet sikertelen címvédés esetén kellene viselnie.
Szerkesztőség
2015.02.27.
A kétszeres világbajnok pilóta múlt héten szenvedett balesetet a barcelonai teszthét utolsó napján. A spanyolt agyrázkódás érte, így több napig megfigyelés alatt tartották az egyik helyi kórházban.
Szerkesztőség
2015.02.27.
A Lotus csapat a Williamshez hasonlóan egy női tesztpilótának is lehetőséget ad az idei évtől. A spanyol hölgy roppant csinos, ám az eddigi eredményei nem túl fényesek, amit egykori riválisai is szóvá tettek.
Szerkesztőség
2015.02.26.
Sebastian Vettel korábbi csapattársa úgy véli, a négyszeres világbajnok a helyes döntést hozta, amikor átigazolt a Ferrarihoz. Webbo szerint a németnek új környezetre volt szüksége.
Szerkesztőség
2015.02.26.
A tavalyi szezon a Mercedes duójának dominanciájáról szólt, a két versenyző kemény csatát vívott a bajnoki címért, végül Lewis Hamilton ünnepelhetett. Nico Rosberg azonban idén a visszavágásra készül.
Szerkesztőség
2015.02.26.
A kétszeres világbajnok menedzsere nem cáfolta meg azokat a találgatásokat, melyek szerint a múlt héten balesetet szenvedő Fernando Alonso nemcsak az utolsó barcelonai tesztet, hanem a szezonnyitó ausztrál futamot is kihagyhatja.
Szerkesztőség
2015.02.26.
A korábbi Marussia csapat szerdán bejelentette, hogy 2015-ben vissza kívánnak térni a versenypályára. Egyik pilótájukat már meg is nevezték a tavalyi évadzárón a Caterhamnél debütáló Will Stevens személyében.
Szerkesztőség
2015.02.26.
A Toro Rosso vezetője, Franz Tost úgy hiszi, a Red Bull Junior-programja megmutatta értékeit azzal, hogy „két gyémántot” adott a Forma-1-nek Max Verstappen és Carlos Sainz személyében.
Szerkesztőség
2015.02.25.
A vélhetően anyagi gondokkal küzdő indiai istálló néhány perccel ezelőtt hivatalos fotót közölt Twitteren az új versenygépéről. Hülkenbergék 2015-ös autója a VJM08 kódjelet viseli.