Szerkesztőség
2014.06.10.
Számunkra, Forma-1-es rajongók számára nagyjából-egészéből egyetlen jelentős izgalomforrás létezik idén: a csúcstechnikával bíró Mercedes-csapat háziversenye. Nico Rosberg újra tetemesebb előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt, de Lewis Hamiltont ismerve ne legyenek kétségeink afelől, hogy érik a visszavágás! Joggal reménykedhetünk abban, hogy kettejük pályán és azon kívül zajló párbaja kitart egészen az évad végéig.
Szerkesztőség
2014.06.09.
Végre ismét fellélegezhettünk! Néhány egyhangúbb verseny után újra izgalmakban bővelkedett a Forma-1, köszönhetően a montreali versenynek. A futam elején és végén egyaránt történt egy-egy (szerencsére csak látványra) komoly baleset: a rajt után a két Marussia, az utolsó körben pedig Sergio Perez és Felipe Massa ütközött össze. Mindkét eset kérdéses szituáció volt, természetes módon mindkettő megosztja az F1 világát és mindkettő büntetést vont magad után.
Szerkesztőség
2014.06.08.
Megtört a Mercedes egyeduralma, látványos versenyen győzött első ízben Daniel Ricciardo és hál’ istennek Sergio Perez és Felipe Massa egyaránt ép bőrrel úszta meg az utolsó körös balesetet.Nem hazudtolta meg magát Montreal, szokványos 2014-es futamnak indult, de aztán inkább az izgalmakban bővelkedő bahreinire hajazott az idei Kanadai Nagydíj. Volt itt késhegyre menő küzdelem a győzelemért, sok kiesés és szerencsés kimenetelő, de látványos baleset is.
Szerkesztőség
2014.06.08.
Papírforma és meglepetés-eredményt született a WTCC két oroszországi futamán. López győzelme senkit nem lepett meg, viszont arra valószínűleg senki sem mert fogadni, hogy a kínai Ma Qing Hua lesz a legjobb a második versenyen. Michelisz Norbi az első futamon kilencedik lett, a másodikon pedig majdnem elcsípte a hőn áhított dobogót, de a drasztikus gumikopás miatt be kellett érnie egy hetedik hellyel.
Szerkesztőség
2014.06.07.
Jókor villantott a Mercedes német versenyzője, könnyen lehet, hogy ismét egy fontos pszichológiai helyzetben kerekedett felül csapattársán, Lewis Hamiltonon, megszerezve első pole pozícióját Kanadában. Habár őket még mindig nem tudják megszorongatni, mögöttük nagy csata várható a versenyen.
Szerkesztőség
2014.06.07.
Vezetői hibákatt és a vártnál szorosabb eredményeket hozott a moszkvai időmérő edzés a Túraautó-világbajnokságon. Sokat fejlődött a Honda, Tarquini és Monteiro megverték Loeböt és Mullert, de a japánoknak még mindig nincs meg az idei első pole pozíció. Michelisz Norbi a nyolcadik helyen végzett, jók a kilátásai a második futamra.
Szerkesztőség
2014.06.07.
Úgy tűnik, a két Ezüstnyíl Kanadában sem talál legyőzőre. Mögöttük azonban izgalmas csatára van kilátás, ugyanis a pénteki edzések alapján úgy tűnik, hogy a Ferrari egy szintre került a Red Bull-lal.
Szerkesztőség
2014.06.06.
A Moto GP legkisebb kategóriájának pontversenyét vezető Jack Miller meglehetősen ingerülten és helyenként nyomdafestéket nem tűrő szavakkal véleményezte, hogy a hétvégi félresikerült manőveréért két büntetőpontot kapott.
Szerkesztőség
2014.06.06.
Monaco után sem lélegezhetett fel a Száguldó Cirkusz mezőnye, a Mercedes lendülete töretlen maradt. A Kanadai Nagydíj előtt számos optimista, de legalább ugyanennyi pesszimista nyilatkozat is elhangzott a versenyzőktől a hétvégi versennyel kapcsolatban.
Szerkesztőség
2014.06.05.
A tavalyi harmadik és ötödik pozíció után újra a legjobb háromba várja magát Michelisz Norbert a WTCC hétvégi orosz fordulójában.
Szerkesztőség
2014.06.05.
Életét vesztette a háromszoros brit Supersport-bajnok Karl Harris a hírhedt Man-szigeti versenyen, a Superstock kategóriában. A sajnálatos esetnek a magyar Bitter Sándor volt a szemtanúja.
Szerkesztőség
2014.06.04.
A Túraautó-világbajnoki sorozat idei hatodik versenyhétvégéjének Oroszország ad otthont. Ahogy a Forma 1-ben, úgy a WTCC-ben is egy márka dominál igazán, itt a Citroenek hátát nézi a mezőny, amelynek versenyzői kilenc futamból nyolcat behúztak. Kérdés, hogy a moszkvai pályán megtörik-e a francia dominancia, és ha igen, akkor Michelisz Norbert bele tud-e szólni a dobogóért folyó harcokba.