Szerkesztőség
2014.07.30.
A Dallas Cowboys nyolcéves, 98 millió dolláros szerződéshosszabbításról állapodott meg bal oldali tackle-jével, Tyron Smith-szel.
Szerkesztőség
2014.07.30.
2020-ig kötelezte el magát az arizonai csapathoz a kiváló cornerback.
Szerkesztőség
2014.07.30.
Lehet, hogy Johnny Manziel még egy percet sem játszott az NFL-ben, de már most a liga egyik, ha nem a legnépszerűbb játékosa. Az idei játékosbörze 22. kiválasztottja egyelőre torony magasan vezet a mezeladási versenyben, de úgy tűnik, hogy a régi mezei is kapósak, legalábbis egy aukciós ház szerint, amely saját becslése szerint 100 ezer dollárt is kasszírozhat Johnny Football Texas A&M mezén.
Szerkesztőség
2014.07.29.
Egy Los Angeles-i bíró elutasította Donald Sterling klubtulajdonos keresetét, így minden akadály elhárult az elől, hogy kétmilliárd dollárért a Microsoft egykori első embere, Steve Ballmer kezébe kerüljön az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő csapat.
Szerkesztőség
2014.07.29.
Néhány óra alatt minden jegyet eladtak arra az eseményre, amelyen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliershez visszatérő LeBron James köszönti rajongóit szülővárosában. James négy éve botrányos körülmények között igazolt Clevelandből Miamiba, ám a szurkolók az évek alatt megbocsátottak a "tékozló fiúnak", aki visszatérésének bejelentésével hatalmas örömöt okozott a város lakóinak.
Szerkesztőség
2014.07.29.
Miután kiderült, hogy LeBron James második clevelandi uralkodása alatt ismét a 23-as számban fog játszani, mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon mit szól ehhez a 23-as mezszámot kultikussá emelő Michael Jordan. Még mielőtt azonban bárki is azt hitte volna, hogy viszályt lehet szítani a múlt és a jelenkor meghatározó két nagysága között, Air Jordan lehűtötte a kedélyeket.
Szerkesztőség
2014.07.28.
Azok után, hogy LeBron James bejelentette visszatér szülővárosa csapatához, a Cleveland Cavaliershez, a játékos újabb bejelentést hozott nyilvánosságra: az NBA jelenlegi legjobbja a következő idénytől ismét a 23-as számban fog játszani. James ezt a számot viselte korábban középiskolás csapatában és a Cavs-ben töltött évei során is.
Szerkesztőség
2014.07.27.
Byron Scott lett az észak-amerikai kosárlabda liga (NBA) 16-szoros bajnokcsapata, a Los Angeles Lakers újonnan kinevezett vezetőedzője.
Szerkesztőség
2014.07.24.
Michael Jordan bár már évek óta felhagyott az aktív játékkal, a mai napig az egyik legnépszerűbb ember az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság háza táján. A Jordan-relikviák hatalmas összegekért cserélnek gazdát, és úgy hírlik, hogy egy újabb különleges darabbal bővülhet valakinek a gyűjteménye. A hírek szerint ugyanis a levegő egykori urának elárverezik az 1997–1998-as szezonra vonatkozó szerződését, amely olyan összeget tartalmazott, amelyre azóta sem volt példa az NBA-ben.
Szerkesztőség
2014.07.24.
Kevin Love-nál jelenleg nincs nagyon kapósabb játékos az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). A Minnesota Timberwolves játékosát szinte mindegyik csapat meg szeretné szerezni, erre pár nappal ezelőtt talán a Cleveland Cavaliers együttesének volt a legkomolyabb esélye. Csakhogy a legfrissebb hírek szerint a "buliba" beszállt a Chicago Bulls is, amely olyan ajánlatot dobott a 'Wolves elé, melyet nagyon nehéz lesz visszautasítani.
Szerkesztőség
2014.07.23.
Az NFL pár napja hozta nyilvánosságra, hogy az idei játékosbörze 1/1-es játékosának, Johnny Manzielnek a meze fogy a legjobban jelenleg a ligában. Az irányító, aki a Cleveland Browns együttesét erősíti majd a közelgő szezontól elképesztő hírnévre és népszerűségre tett szert, annak ellenére, hogy még egy percet sem játszott az NFL-ben. Manziel, akit nemes egyszerűséggel csak Johnny Football-nak becéznek olyan klasszisokat előzött meg az eladási lista élén, mint például Colin Kaepernick.
Szerkesztőség
2014.07.22.
Lassacskán befejeződik a játékoskeringő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), ahol mostanra szinte az összes nagy hal aki szabadügynöki státuszba lépett, elkelt. Itt az idő, hogy megnézzük, mely csapatok tudták a legjobban kiaknázni a lehetőségeket, illetve melyek maradtak hoppon. Első blikkre a Cleveland Cavaliers tűnik az abszolút győztesnek, de azért a Chicago Bulls, a New York Knicks, vagy a Charlotte Hornets is jól járt, ugyanakkor ezt nem mondhatja el magáról a Lakers a Rockets és a Miami sem.